II. Nyílt Nap 2014.09.30.

Jó ételek, finom pálinkák, és a háttérben szól a swing, a blues, és a jazz! - hirdette plakátunk, és amit ígértünk, teljesítettük is.
Az érkezőket a Folyékony arany névre keresztelt érlelt almapálinkával fogadtuk, ebédre volt bográcsgulyás és marhapörkölt, desszertnek pedig frissen sült szilvás lepény.
A gyerekeket bütykölde várta, a felnőttek pálinka kvízt töltöttek, és fit-ball bemutatót nézhettek., valamint folyamatos látványfőzés működött, ahol Rácz Ferenc főzőmester avatta be az érdeklődőket a pálinkafőzés rejtelmeibe.
Aki a nap folyamán lájkolta Facebook oldalunkat azt éppúgy díjaztuk, mint régi, hűséges Facebook kedvelőinket.
A rendezvény fővédnöke dr. Árvay István Mosonmagyaróvár polgármesteri jogkörökkel felruházott alpolgármestere volt, aki nemcsak a plakáton volt ott, hanem el is jött a rendezvényre.
A hagyományoknak megfelelően most is játszott a Moson Big Band, majd a nap fénypontjaként kihirdettük a II. Bérfőzetői Pálinkaverseny eredményeit és kiosztottuk a díjakat.
Este az EVUN zenekar csinált hatalmas bulit.
Hétfőtől pedig elkezdődött a 2015-ös III. Nyílt Nap szervezése!


Galéria - II. Nyílt Nap



Kövess minket:
Tel.: +36 30 993 8411